A kert-, és növénybarátok szeretik a különlegességeket, sokan tartanak egzotikus növényeket, például orchideákat, vagy érdekes hibrideket, szokatlan színű, vagy megjelenésű dísznövényeket.

Azonban az igazi furcsaságok általában ismeretlenek, még a gyakorlottabb hobbikertészek számára is. Következzen egy abszolút szubjektív lista a legfurább növényekről.

Titánbuzogány, vagy óriáskonytvirág

Ennek a trópusi növénynek már a neve is beszédes, angolul corpse flower-nek, vagyis hullavirágnak hívják, a latin neve (Amorphophallus titanum) pedig a görög amorphos (formátlan), phallos (pénisz) és titan (óriás) szavakból származik. A titánbuzogány erős, irritáló dögszagot áraszt magából, ezzel egyrészt magához vonzza a beporzást végző rovarokat, másrészt elriasztja el a kártevőket, és a számára haszontalan élőlényeket. További érdekessége, hogy a föld alatt hatalmas, akár fél-egy mázsás, emberi fogyasztásra alkalmas gumót növeszt, ami Szumátrán élelmiszerként is szolgál a helyieknek, ha bevállalják a begyűjtés bűzös élményét.

Vénusz légycsapója (Dionaea muscipula)

A költői nevű, Észak-Amerika keleti partjain honos növény egy rovaremésztő faj, és mint ilyen, roppant izgalmasan hangzik, hiszen a köznyelv által csak húsevőnek titulált növények archetípusa. A hús persze csak rovar, de így is érdekes dolog. A levelek végén elhelyezkedő csapdák édes illattal csábítják a rovarokat, melyek ha megérintik a kis érzékelő szőröket, működésbe hozzák a kelepcét. Ilyenkor a levéllemezek kevesebb, mint egy másodperc alatt összezáródnak, a zsákmány pedig bent ragad. A levéllemez végén lévő rudacskák között a kisebb rovarok még ki tudnak surranni, ugyanis a növény csak a nagyobb példányokra hajt, a kicsik megemésztése több energiát igényelne, mint amennyi kinyerhető belőlük. A vénusz légycsapója egzotikumként nálunk is tartható, ám beszerzése nem egyszerű, nevelése pedig kimondottan körülményes.

Fojtófüge (Ficus aurea)

A karibi-térségben, Mexikóban, és Közép-Amerikában honos faj roppant egyedi életmóddal rendelkezik. Életét magként a fák lombjai között kezdi, ahová madarak ürülékével jut fel. Itt növekedésnek indul, energiát ekkor még csak fotoszintézissel nyer, a nedvességet pedig az eső és a páratartalom biztosítja neki. Mikor indái leérnek a talajig, gyökeret ereszt, és további indákat növeszt, melyek rendületlenül kúsznak felfele a gazdanövény törzsén. Egy idő után az átfogott fát a növény teljesen benövi, gyökerei elszívják a tápanyagokat, indái pedig a fényt takarják el előle. Végül rendszerint a fojtófüge győz, a gazdanövény elpusztul, a merev indákból pedig kialakul a füge furcsa, hálós szerkezetű, üreges törzse.

Kalapács orchidea (Drakaea glyptodon)

Ez a különleges orchidea a beporzáshoz egy darázsfajtát használ fel, olyan módon, hogy a várakozó nőstényt imitálja, tévedésbe ejtve a hímeket. Az orchidea virága a nőstény darázs potrohát utánozza formájában és színében, az arra rászálló hím pedig felszedi a pollent. A csalódott darázs azután továbbáll, jó eséllyel egy másik orchideára, így elvégezve a beporzást.

Velvícsia (Welwitschia mirabilis)

A velvícsia fura nevét felfedezője, a német botanikus Friedrich Welwitsch után kapta. A roppant életerős növény, akár száz évig is elél, a legmostohább körülmények között, 40 Celsius fokos hőségben, szinte teljes szárazságban a dél-afrikai Namíb-sivatagban. A barátságtalan viszonyok közt a túlélést a velvícsiának két különleges tulajdonsága biztosítja. Egyrészt gyökerei a talajszint alatt akár harminc méter hosszan is elnyúlhatnak, hogy nagy területről vehesse fel a tápanyagot, másrészt a sivatagban csak hajnali páraként létező nedvességet nagyméretű, vékony leveleivel gyűjti be. A velvícsiának minden esetben csupán két levele van, amelyek idővel széthasadnak, ezért tűnik úgy, mintha több lenne belőlük. Kitartása, túlélési képessége miatt a velvícsia Namíbia nemzeti címerében is helyet kapott.