A VIRÁGOK SZERELMESEI

Gondolat a rózsáról...

14 éve | Szőke Sándorné Ágota | 4 hozzászólás

Gondolat a rózsáról

Szépséges, kedves virág nekem a rózsa,
Bájos, vidító, mégis oly szelíd a mosolya.
Mikor egy esőcsepp könnyedén megül rajta,
Mintha sírna, midőn az ember a szerelmet siratta.
Sejtelmes, mégis oly bársonyosan kedves,
Vörös színben romantikusan szerelmes.

Rózsában megtalálod az olyant, azokat,
Kik nem pénzért adják az édes álmokat.
Nincs több ilyen virág, mi így átadja gondolatait,
Mely ennyire magába zárja szépségének mély titkait,

Ki sűrű, szúrós tüskével, vértezi fel magát,
Ha meg is szúr, mégis egy hű, szépséges barát.
Illata, csodás ábrándozásra késztet, megrészegít,
Jóérzést csen észrevétlenül szívembe, felvidít.

Rózsát viszek szeretteimnek, rózsát szerelmemnek,
S rózsát a szeretett, már eltemetetteknek.
Az egyetlen virág, mi jó minden alkalomra,
De nem is kell alkalom, jó az minden napra

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Sályi Tiborné Erzsike üzente 13 éve

TAVASZI SÉTA

Jöjj,sétáljunk egyet s szemléljük Istent a tavaszban,
ki borzas bokrok s fáklyás fák közt jár a kertben halkan,
ott lépeget a pázsiton s virágot gyújtogat,
tulipánt,árvácskát,nárciszt és gyöngyvirágokat.

S ott jár a hegyormokon ibolya-fellegekben,
hajnal,dél,alkonyat ragyog,ha mozdulata rebben,
a nap a bérese s szórja,szórja szerteszét
a termő élet magvait és kivirul a rét.

A dombokra Isten bársony mentét terít s ha kába,
jókedvű szél dalol,Ő fú arany sípjába,
Őt zengik a folyók,s nézd a tó gyémánt tükör,
oly mozdulatlan s benne az Ő képe tündököl,

Csízek,sármányok s fülemülék forró füttye zeng fel
madarak hangversenyeznek és Ő a nagy karmester,
A látható s láthatatlan világegység felett
az Ő oszthatatlan s bonthatatlan Lelke lebeg.

Ölbey Irén

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 13 éve

TAVASZI SÉTA

Jöjj,sétáljunk egyet s szemléljük Istent a tavaszban,
ki borzas bokrok s fáklyás fák közt jár a kertben halkan,
ott lépeget a pázsiton s virágot gyújtogat,
tulipánt,árvácskát,nárciszt és gyöngyvirágokat.

S ott jár a hegyormokon ibolya-fellegekben,
hajnal,dél,alkonyat ragyog,ha mozdulata rebben,
a nap a bérese s szórja,szórja szerteszét
a termő élet magvait és kivirul a rét.

A dombokra Isten bársony mentét terít s ha kába,
jókedvű szél dalol,Ő fú arany sípjába.
Őt zengik a folyók,s nézd a tó gyémánt tükör
oly mozdulatlan s benne az Ő képe tündököl

Csízek,sármányok s fülemülék forró füttye zeng fel
madarak hangversenyeznek és Ő a nagy karmester.
A látható s láthatatlan világegység felett
az Ő oszthatatlan s bonthatatlan Lelke lebeg.

Ölbey Irén