A kökörcsin az egyik legszebb tavaszi virágok egyike. Számos hazánkban honos faja ismert. Van olyan alfaj is, amely a Budai hegyekből jutott egy írországi kertbe, még az 1920-as években. Azóta is kedvelt kertészeti fajta Nagy-Britanniában. Igénytelensége, a virág szépsége mind kiskerti felhasználása mellett szól.

A kora tavasszal virágzó kökörcsinek népi elnevezése a népvándorlás idejére vezethető vissza. Ekkor jelent meg nyelvünkben a török eredetű „kök” szó, amely kéket jelent.  Ezt a szót őrzi a kökény is. A nemzetség tudományos neve (Pulsatilla) a bókoló harang alakú virágukra utal, a pulsare = harangozni.

Hazánkban honos fajai a mezei kökörcsin (Pulsatilla pratensis), illetve ennek egyik alfaja a fekete kökörcsin (P. pratensis subsp. nigricans), a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), a magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens, P. hungarica – ezt sokáig a mezei kökörcsin egyik alfajának tartották, csak az utóbbi időkben számítják külön fajnak), a tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens), a tavaszi kökörcsin (Pulsatilla vernalis), a nyugati kökörcsin (Pulsatilla vulgaris), a hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana) és a Zimmermann kökörcsin (Pulsatilla zimmermannii).

A leánykökörcsin, (Pulsatilla grandis) 2011-ben volt az év vadvirága. Kertészeti változatai szépen díszlenek sziklakertben. Védett növény, és a faj országos felmérése is erre az évre esik. A leánykökörcsin úgynevezett közösségi jelentőségű faj. Azok a fajok tartoznak ide, amelyek közösségi szempontból veszélyeztetettek, sérülékenyek, ritkák, illetőleg bennszülöttek. Olyan fajok, amelyek a Natura2000 területeken fordulnak elő. A Natura 2000, az európai jelentőségű védett területek hálózata. A hálózat célja az eltűnéssel fenyegetett, kis kiterjedésű természetes élőhelyek és a veszélyeztetett, sérülékeny vagy bennszülött fajok hosszú távú fennmaradásának biztosítása, a biológiai sokféleség megőrzése. A leánykökörcsin országos elterjedéséről, teljes hazai állományáról, és annak változásáról 6 évenként számolunk be az Európai Unió Bizottságának.

A leánykökörcsin a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjának egyik, megközelítőleg 50-100 fajt számláló nemzetségébe tartozik. A nemzetség fajai Eurázsia és Észak-Amerika mérsékelt, valamint hideg éghajlatú vidékein fordulnak elő. A 10-40 cm magas leánykökörcsin tudományos neve a latin pulso szóból származik, amely a növény mérgező voltára utal. Prémes bimbói márciusban jelennek meg sztyepréteken, szikla- és pusztafüves lejtőkön, erdőspuszta-réteken.
Virágai gyakran már a talaj közelében kinyílnak. Majd a tőkocsány nyúlásával egyre magasabbra emelkednek. Virágzáskor csak az előző évi elszáradt levelei vannak meg. A kora tavaszi fagyoktól sűrű szőrzete védi meg. A liláskék virágok díszét a nagy lepellevelek adják. Aszmag termései látványos bóbitában állnak. Terméséréskor a lepel megbarnul, lehullik.Az aszmagok függeléke pihés repítőkészülék, amely jól terjed, és egyúttal az ültetésről is gondoskodik.
Ekkorra a tőkocsány elérheti a fél méteres magasságot. Virágzás kezdete után fejlődő tőálló levelei eleinte szőrösek, majd lekopaszodnak. A levéllemez páratlanul szárnyas.

A leánykökörcsin mérgező növény, a friss növény ranunkulint, egy terpenoid lakton vegyületet tartalmaz. Leszedve, szárítva ez a vegyület víz jelenlétében átalakul protoanemoninná. Ez a rövid életű, de bőrirritációt okozó vegyület továbbalakul nem mérgező anemoninná, amelyet régebben gyógyszerként használtak. Az ókorban ismert tisztító gyógyfű volt. A nyák felhalmozódásából eredő betegségeket kezelték gyökerükkel: Teájával asztmatikus görcsöket csillapítottak, fejfájás enyhítettek. A népi gyógyászat különféle tüdőbántalmak, köszvény, reuma és vízkórság gyógyításakor alkalmazta. Egy XV. századi kódex megemlíti, hogy juhok himlőjét gyógyították vele, valamint festéket készítettek belőle.

A tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens) Magyarország egyik leginkább veszélyeztetett, közvetlenül a kipusztulás szélén álló növény. A nyírbátori homokbuckákon él. Egy 1924-ben megjelent ismertetés szerint március-áprilisban három telivér kökörcsin-faj virágainak ezrei virítanak itt a lankás buckák lejtőin és völgyeiben sűrűn egymás mellett. A nagyobb buckákról széttekintve köröskörül csak pompás kék mezőt látunk, olyant, ami páratlan a maga nemében. Forrás: A legpompásabb kökörcsinmező

Virágai sötét ibolyáskékek (erre utal a szinonim ibolyakökörcsin elnevezés is) és jó időben lepleiket teljesen szétnyitják, “tátognak”. Virágzás után kifejlődő levelei a többi fajtól eltérően hármasan tenyeresen összetettek. Nálunk az eurázsiai kontinentális puszták hírnökének számít. Hazánk többi pontjáról már kipusztult és a bátorligeti állomány is egyre fogy, így itt ezt az amúgy is fokozottan védett fajt a legszigorúbb oltalomban kell részesíteni. Számol be a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága.

Virágoskertek gyakori éke a közönséges vagy európai kökörcsin (Pulsatilla vulgaris) hibridjei. Az alapfaj Észak- és Nyugat-Európa száraz rétjein, világos fenyőerdeiben őshonos. Az európai kökörcsin levelei több cimpájúak és már a virágzás kezdetén megjelennek. Páfrányszerűen szeldelt levelei szőrösek. 15-30cm-es száron hozza lila csészevirágait. Zömében március-április hónapoban virágzanak. Gyakran “leánykökörcsin” néven árusítják. 30 cm magas, felálló szárú, bokros növekedésű évelő.  Mérsékelten száraz, köves, laza, meszes talajba, napos helyre való. Sós talajokon is jól fejlődik. Sziklakertbe, laza talajú kertbe ültessük. Jól párosítható nárcisszal. Virágzás után is feltűnő növény. Több évig egy helyen maradhat.

Ahogy a termésérés befejeződött, a magokat ajánlatos elvetni, mert a magvak hamar elveszítik csíraképességét. Egy cserépbe 4-5 szem magot vessünk, majd a kelés után a 2 legszebb magoncot hagyjuk meg. A csírázáshoz hideg hatás szükséges, ezért  2-4 hétig kb. 15 fokon tároljuk a becserepezett magvakat. A vetés időpontja: június – november; Előcsíráztatás: 4 – 8 hét; Első átültetés: újabb 4 – 8 hét
Végleges helyére ültetés: újabb 6 – 10 hét múlva. Legalább is így ajánlja a gazigazito.hu. Öntözést csak ültetéskor igényelnek. A magoncok kb. 3 év múlva kezdenek virágozni.

A P. halleri az egyik legritkább tavaszi virág. Csak gyűjteményekben fordul elő. Levendula színű bókoló virágfeje, szőrös, páfrányszerűen szeldelt levelei teszik igazán különlegessé. Különösen fagytűrő, az évek múlásával egyre ellenállóbb faj. Érdekesség, hogy a ritka fajtáról 2005-ben számolt be az Alpine Garden Society, miszerint a termesztésben igen ritka fajta, amelyet Mrs. Dorothy Garton fedezett fel Budapesten az 1920-as években. Kinyomozta, hogy a fajta Svábhegyről származik. Magot fogott, majd otthon, saját kertjében (Írország) elkezdte a növényeket termeszteni. A háború után elterjesdt az angol és főleg az ír kertekben. A fajtát először P. vulgaris ‘Buda Pest’ néven tartották számon, de később a Kew Garden (királyi botanikuskert, London) szakemberei megállapították, hogy P. halleri fajról van szó. Manapság is sok a bizonytalanság a taxonómiai besorolás körül. Az angol botanikusok feltételezik, hogy mégis inkább a P. vulgaris egyik alfajáról van szó. Igen kedvelt változat a sápadt-kék ‘Budapest Blue‘.

Az AGS társaság (Alpine Garden Society) Harold McBride révén jutott a magvakhoz. A magvakat kicsíráztatták és üvegházban nevelték, majd három év elteltével kiültették, ahol elszaporodott. 2011-ben egy Kelet-Lancashire-i kiállításon (East Lancashire AGS) mutatkozott be a fehér virágú P. grandis ‘Budapest Strain’. A fehér virágú fajta, amelynek előállítója Geoff Rollinson, egyik jellemzője, hogy virágai lomlevelek megjelen